Beauty Heaven

Cosmopolitan Blogger Day 2016

2016. október 18. - zsu044

Igen, tudom, legalább a századik vagyok a héten, aki a Blogger Dayről ír. De számomra fontos esemény volt, mert bár az év beauty bloggere kategóriát Oh my brush Viki nyerte abszolút jogosan (ezúton is gratulálok Viki!), én is a jelöltek között voltam. Életem első pályázata volt a blogommal, és a 250 nevezett blog közül bekerültem az 5 legjobb beauty blogger közé. Számomra már ez óriási megtiszteltetés, hiszen nagyon sok színvonalas blog mellett indultam, a szakmai zsűrit pedig olyan neves személyek alkották, mint Sabján Johanna, a Cosmopolitan főszerkesztője, Heal Edina, a Google Magyarország vezetője, Faix Csaba, a Prezi nemzetközi kommunikációs managere, Majoros Evelin, a L’Oréal média és digitális igazgatója, és Takács Nóra, szépségszakértő, műsorvezető.

cosmo.jpg

Kicsit aggódtam, mert a 9 órás nyitás helyett 9:25 körül érkeztünk, mivel sajnos az utolsó pillanatig nem tudtuk (tudtam?) a programok időpontját. Mint kiderült, 10-ig simán lett volna időnk érkezni. A helyszín a Magyar Telekom Tölösi Konferencia Központja volt, ami szerintem kitűnő választás volt az esemény rendezői részéről.

image_1_1.jpeg

A köszöntő, és a programok ismertetése után rögtön kezdődtek is az előadások. A program első fele a videózásra, a YouTube világára volt kiélezve, ami abszolút nem az én műfajom, ettől függetlenül érdekes információkkal is találkoztam, bár személy szerint kicsit sajnálom, hogy nagyon ebbe az irányba erőltetik a világot, ezzel méginkább háttérbe szorítva az olvasást. Azért remélem, hogy sok blogger társam marad az írásnál, még ha készít is videókat, és nem csak én vagyok olyan maradi, akinek az egyik kedvenc kikapcsolódása befeküdni egy kád vízbe egy jó könyvvel, vagy egy magazinnal, és aki épp kalligráfia tanfolyamra készül, mert a szépírás is érték számomra, ugyanúgy, ahogyan az olvasás.

Majoros Evelin (L'Oréal) a Z generációt célozta meg, itt azért picit öregnek éreztem magam, de mint Ő is hangsúlyozta, ez most egy Z generációról szóló prezentáció, szó sincs arról, hogy 30-on túl nincs élet. Számomra Evelin előadásmódja volt a legtrendibb, a leginkább tele élettel, nagyon sugárzó személyiség, sokkal tovább tudtam volna hallgatni. Még a nyers adatokat is szórakoztatón tudta tálalni.

image_3_2.jpeg

Tibi atya személye is lelepleződött, megmondom őszintén, Tibi atya olyan szinten nem az én világom, hogy az előadása alatt inkább arra koncentráltam, hogy #cosmopolitanhungary hashtaggel feltöltsem a csillámpónival (unikornis, egyszarvú, kinek mi) készült képet az Instára! :D :D Igen-igen, 100 év lemaradás után ráéreztem én is az Insta szépségeire, zsu044 néven találtok! ;) 14650657_899278516838797_6358507019172927127_n.jpg

Egy kis kerekasztal beszélgetés, és Iszak Eszti kamu tetoválása után elérkezett a Blogger Award-díjátadó. Annak ellenére, hogy nem feltételeztem, hogy nyerek, megmondom őszintén a torkomban dobogott a szívem. Ha tippelnem kellett volna, hogy ötünk közül ki nyeri a díjat, Vikire (Oh my brush) tippeltem volna, hiszen régóta követem a munkásságát, és abszolút jogosan nyerte az idei díjat.image_4.jpeg

A díjátadó után 1 órás ebédszünet következett, majd a Deichmann előadásával folytatódott a program. Ezt követték a számomra legértékesebb prezentációk, Dr Csécsei Roland (jogász), Rusvai Richárd (a CM Sales digitális értékesítési- és fejlesztési vezetője) és Faix Csaba (a Prezi kommunikációs vezetője) előadásában. Sok hasznos és értékes információhoz jutottam általuk, melyekkel fejleszthetem a blogom, köszönöm!

Mivel kicsit megcsúszott a program, és előttünk még 3 órás hazaút állt, a többi programot kihagytuk, bár az ételfotós előadásra még kíváncsi lettem volna. Számomra nagyon inspiráló nap volt, nagy adag lendülettel és új tervekkel teli hagytam el az épületet. Távozáskor a rendezvényen jelen lévő cégek prospektusaival, apró ajándékaival, kedvezményeivel megpakolt csomagot kaptunk. Jó kis nap volt! :) Köszi Cosmo! 

14691102_901336613299654_7191646505415361107_n.jpg

 

Névtelen_1.png

A blog Facebook oldalát itt tudod követni.

find-us-on-facebook-logos-1024x245.jpg

Fotók:
logo_lila.png



 

A bejegyzés trackback címe:

https://beautyheaven.blog.hu/api/trackback/id/tr7611819061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása