Beauty Heaven

Biobaza természetes kozmetikumok

2018. október 30. - zsu044

A blogon többször olvashattatok már Biobaza termékekről, van pár kedvencem, amit rendszeresen újraveszek.  Tavaly a horvátországi nyaralásunkról óriási Biobaza csomaggal tértem haza, Magyarországon a DM üzleteiben találkozhattok a márkával, és ha van esetleg olyan termék, amit itthon nem forgalmaznak, azt pedig a webshopból tudjátok megrendelni. (nem tudom, jelenleg van-e ilyen termékük, tavaly a Deep White fogkrém még nem volt forgalomban Magyarországon) Most kétféle tusfürdőt és egy sampont teszteltem a márkától.

_mg_5106.jpg

3 az 1-ben tusfürdő gél rozmaringgal és verbénával

Mindkét tusfürdőt kipróbáltam hagyományos üzemmódban is, és a hajam tisztítására is. A rozmaring és verbéna tusfürdő nekem samponként nem vált be a gubancosodásra igencsak hajlamos hajkoronámra, a férjem viszont odáig van érte, könnyen beszél a fél centis hajával! :) Tusfürdőként viszont imádom, nagyon természetes és üde illata van, nekem egy nagy pohár ízletes limonádé jut eszembe róla, pedig egyik összetevő sem ad erre okot. Ebből mondjuk ne induljunk ki, érdekes illatokat szoktam belemagyarázni a dolgokba, parfümőr biztos nem lesz belőlem! :) Tengeri sót, verbena kivonatot, rozmaring olajat, és búzaproteint tartalmaz, kellemesen és lágyan tisztító formula. Nekem nagyon tetszik a csomagolása, igényes, letisztult, természetes, a pumpás megoldásokért pedig eleve rajongok. A webshopban ITT éred el.

3 az 1-ben tusfürdő gél rózsával és gerániummal

Elsőre kicsit tartottam ennek a tusfürdőnek az illatától, mert nem szeretem a rózsa illatú kozmetikumokat, de meglepően kellemes, nőies illata van. Samponként ez már jobban teljesített, nem gubancolódott annyira a hajam, mint az előző társától, de igazán tusfürdőként szeretem használni. Ennek ellenére szerintem egy darabig ráállok a rendszeres használatára hajmosásoknál is, mert fejbőr-irritáció esetén enyhe fertőtlenítő hatással is rendelkezik. Ebben is van tengeri só és búzaprotein, emellett rózsafa olaj, és gerániumolaj adja a zamatát. Míg az előző tusfürdő abszolút uniszex, ez a női vonalat képviseli. A webshopban ITT találod. 

Regeneráló & megújító sampon

A legelső impulzus ennél a terméknél az illata, ugyanis még ki sem bontottam, már érződik az erőteljes, de nagyon-nagyon finom illata. (szintetikus illatanyag nélkül!) Nem próbálom meg leírni, milyen illatú, mint már említettem, nem megy ez nekem, tartalmaz csalánkivonatot, levendula olajat, és babérolajat, ezt képzeljétek el egy terméken belül. A végeredmény isteni! Szerintem hasznosabb lett volna, ha ez a termék is pumpás adagolót kap, mivel elég híg formula, első használatnál meglocsoltam vele a kádat, de mondjuk szokás kérdése az egész, most már figyelek az adagolásnál. Az első körben nem nagyon habzik, (ezt nem negatívumként említem, hiszen éljen, nincs menne SLS, csak van, aki még mindig ragaszkodik a dús habhoz) második samponozásnál viszont már rendesen. Alaposan, mégis gyengéden tisztít, nekem elengedhetetlen a balzsam használata mellé, de nagyon vékonyszálú, gubancosodásra hajlamos a hajam, egy egészséges hajszerkezetnél lehet, hogy önmagában is helyt áll. Használata után nagyon szép fényes és puha lesz a hajam, szeretem a hatását. Hosszabb távú hatásáról még nem tudok beszámolni, de az "Elfogyott, megérte az árát?" sorozatban úgyis találkoztok még vele, addigra lesz bővebb véleményem róla. Összességében jó kis sampon, nagyon finom illattal, és talán tényleg fényesebb a hajam, mint más samponoknál szokott lenni. Nagyon izgatja a fantáziámat a márka Detox hámlasztó samponja is, ezt heti egyszeri használatra ajánlják, szerintem jót tenne a problémás hajamnak / fejbőrömnek. A Regeneráló sampont ITT, a Detoxot ITT találod.

_mg_5110wb.jpg

zsu.jpgFollow me:

 fb.jpgyoutube_1.jpginsta.jpg

Fotók:logo_stylish_calligr.png

A bejegyzés trackback címe:

https://beautyheaven.blog.hu/api/trackback/id/tr8614334815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása