Beauty Heaven

kedvenc fizikai fényvédőim | 2018

2018. május 29. - zsu044

Abból az apropóból, hogy sikerült rákvörössé égetni ma a hátam kertészkedés közben, plusz mert az előző fizikai fényvédős poszt feltornázta magát az 5. legolvasottabb helyre, gondoltam megmutatom az idei kedvenc fizikai fényvédőimet.

_mg_2705-2.jpg

A litániát a fényvédelem fontosságáról most nem kezdem el ismét, sokszor olvashattátok már a blogon, hogy az arcomra (+ nyak-dekoltázs) gyakorlatilag minden nap használok fizikai fényvédőt. Kötelező. Ennyi. (mint a bevezetőből kiderült, a testemen nem veszem ennyire szigorúan ezt a pontot..) Annyit azonban még megemlítenék, hogy nem feltétlenül kell az 50-es fényvédőket vadászni, sőt, még a gyerkőcök esetében is el lehet szakadni ettől a bűvös számtól, mert az SPF15 már teljesen jó fényvédelmet ad, SPF30-tól pedig gyakorlatilag elenyésző a különbség.

spf-chart.jpg

spf.jpg

Kémiai fényvédőt soha nem használok, csakis fizikait, és azt is csak az összetevőlista csekkolása után. Nem egyszerű tétel megtalálni azt a fizikai fényvédőt, ami szép összetételű, plusz nem meszel fehérre. Az már csak hab a tortán, ha esetleg még tartalmaz valami extra hatóanyagot is. Idén ezek a kedvenceim:

Mineral Fusion, Mineral Moisturizer SPF40:

Széles spektrumú ásványi fényvédő gyönyörű összetétellel, SPF40-es fényvédelemmel, amit 7,5% Titánium-dioxid, és 5% Cink-oxid biztosít. Ásványvíz alapú formula, tartalmaz többek között aloe juice-t, jojoba olajat, shea vajat, peptideket, vitaminokat, hialuronsavat, növényi olajokat és kivonatokat. Ez már nem is hab a tortán, hanem a koktélcseresznye a hab tetején. Najó, akkor lenne a legízletesebb cseresznye, ha még színezett is lenne, és persze passzolna az árnyalat a bőrömhöz, de nem vagyok telhetetlen, már ennek az összetételnek is örültem. Az iHerb-ről rendeltem, 5500 Ft körüli áron. 96 grammos kiszerelés, nem kimondottan arcra való termék, de én arcra használom. Testes, tápláló formula, csak normál vagy száraz bőrre ajánlom, kombinált vagy zsíros bőrre semmiképp. Felvitel után kicsit fényes a finise, de BB krémmel fedve nekem tökéletes, amúgy sem szeretem a full matt bőrt, szerintem nem mindenkinek előnyös (nekem semmiképp). Nagyon enyhe, natúr tisztaság / krém illata van, ezért is plusz 10 pont, hogy nem tartalmaz hozzáadott illatanyagot. Nálam kb. 4 hónapja alapdarab, és szerintem marad is ez a fix fizikai fényvédőm arcra. Ez az erősségű fényvédelem hámlasztó használata esetén is elég, én simán használok hámlasztót is és retinol tartalmú készítményt is még most is, persze tűző napon tartózkodás esetén bevetek pluszban egy szalmakalapot.

Magister BB kollagén krém SPF10:

A fixen használt fényvédőm fölé szeretem, ha a BB krémem is fényvédős, így tuti, hogy az arcom minden négyzetmilliméterére kerül fényvédő! :)) Két árnyalatban kapható színezett hidratáló krém növényi kollagénnel,  növényi olajokkal, Q10-koenzimmel, és bio mályva kivonattal. A sötétebb, Medium árnyalatot választottam, és nem bántam meg, ha kicsit bronzosabb sminket szeretnék varázsolni, vagy ha nyáron már kapott egy kis színt a testem, akkor ezt használom. Amúgy ne túl sötét színt képzeljetek, épp csak olyan napcsókolta színt varázsol. Fedése enyhe, senki ne számítson alapozó erősségű fedésre, mert ez nem az! Közepesen matt végeredményt nyújt, kiegyenlítve a bőrszínt. Minden bőrtípusra kiváló, szárazabb bőr esetén kicsit jobban aláhidratálva. Egy kis pirosítóval szoktam még feldobni, és kész is a nyári smink, ami még védi is a bőrt! Megvásárolható a Magister webshopban 3.790 Ft-os áron.

Magister Sunny Bunny naptej SPF15:

A képen még a tavalyról maradt példányom van, akkor még Kakaóvajas naptej néven futott, most már Sunny Bunny néven találod a webshopban. Tavaly már csillagos ötösre vizsgázott nálam, a tengerparti nyaralásunk alatt csak ezt használtam a testemre, és egy picit sem égtem meg, (pedig "csak" SPF15...) csak gyönyörű, csokibarna színem lett. (najó, csak tejcsoki, mert nagyon nehezen barnulok, elég fehér bőrű vagyok..) Imádom az állagát, a testemen nagyon száraz a bőröm, főleg napozás / úszás után. Ilyenkor szinte megnyugvás felvinni ezt a krémet, selymes és puha lesz tőle a bőröm, és fehér réteg nélkül véd. Bio kakaóvajat, és pongámia olajat tartalmaz, ami egy karotinoidokban gazdag koncentrátum, mely segít gátolni a bőrpír képződést, és hámregeneráló hatású. 100 és 200 ml-es kiszerelésben kapható 2.590 és 4.590 Ft-os áron.

Physician's Formula Super BB All-In 1 Beauty Balm Cream SPF30:

Szintén az iHerb-ről rendeltem, ez az első PF termékem, de vannak még ígéretes darabok. Elég szép az összetétele, végül a 30-as fényvédelem, és a kb. 4000 Ft-os ár meggyőzött, így megrendeltem a Light árnyalatot. A képek alapján a Medium túlságosan sötétnek bizonyult, valójában pedig nem tudom, milyen lehet, mindenesetre jól elvagyok a Light-al. Enyhe, nagyon természetes színt ad az arcnak, szinte észrevehetetlen, csak az tűnik fel, hogy szép, egységes bőrt varázsol. Picit gyorsabban kell vele dolgozni, különben nem oszlatható szépen. Elvileg ugyebár simán mehetne a hidratáló fölé önmagában, mivel SPF30-as, az agyamba mégis olyan szinten bevésődött már a külön fényvédő használata, hogy én az fölé használom. Nem ül bele a ráncokba, nem szárít még estére sem, jó kis BB krém, biztos, hogy újra fogom venni.

Magister Trópusi nyár arckrém SPF6:

Még egy Magister termék, ráadásul a Trópusi nyárhoz különös kapcsolat fűz, mert ez volt az első Magister termék anno, amit kipróbáltam, és el is dőlt a márkával való kapcsolatom általa. Azóta is alapdarab nálunk, folyamatosan van belőle itthon. A férjemnek ez a nyári nappali arckrémje, normál esetben (ha nem hámlasztózok) én is szeretem használni, imádom az illatát, és tök jó sminkalap. Nem zsírosít, nem fénylik át a smink alól, gyönyörű összetételű, tökéletes állagú. Alapdarab. 2.390 Ft-os áron tudod beszerezni a Magister webshopban. 

Biobaza Golden Sun aranyló szuperbarnító napozó dzsem:

Nem tartalmaz védőfaktort, csakis okos napozás, illetve a már napbarnított bőr kihangsúlyozására való készítmény. A kakaópornak és sárgarépa-olajnak köszönhetően a bőr egyenletes barna színt kap, amit még jobban kihangsúlyoznak az aranyló szemcsék. Gyönyörű fényt ad a bőrnek, ne giccses csillogást képzeljetek el, inkább csak sejtelmes ragyogást. (sajnos a fotó nem adja vissza) Tavaly ezt is használtam Horvátországban, a Magister fényvédővel együtt, olyankor meg különösen imádom, amikor már van egy kis színem, azt még jobban kihangsúlyozza. Olyan "sztáros" barnaságot csinál. Tavaly vettem a DM-ben, de több helyen is elérhető már.

zsu.jpg

Follow me:

 fb.jpgyoutube_1.jpginsta.jpg

Fotók:
logo_lila.png

A bejegyzés trackback címe:

https://beautyheaven.blog.hu/api/trackback/id/tr614011388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andrea Berkes 2018.06.10. 11:35:07

Szia Zsú!
A tavalyi bejegyzésedet találtam meg először, utána ezt. Nagyon klassz és hasznos. Köszi szépen.
Én most kezdtem el mélyebben foglalkozni a bőrápolással, azaz eljutottam oda, hogy nem csak nappali és éjszakai krémet kenek az arcomra.
Elkezdtem Retinolos szérumot használni és gondolkozom a hámlasztáson is.
És így jutottam el a fényvédelem témakörhöz, ami már túlmutat a direkt napozáskori naptejezésen és a fényvédős arckrémek használatán.
Viszont felmerült bennem egy kérdés. A D vitamin kérdése. Ehhez ugye kell, hogy nap érje a bőrünket. Tabletta és egyéb kence formájában nem olyan a beépülés, mint ha a nap közvetlenül ér bennünket.
Ha viszont állandóan fényvédővel kenjük magunkat ez nem tud megtörténni.
Ha jól tudom (és ezt a háziorvosom is megerősítette), Magyarország lakosai elég erősen D vitamin hiányosak.
A D vtamin az egészséges hormonháztartáshoz is nagyon fontos, pl. én pont ezzel kapcsolatban kerültem közelebbi ismeretségbe a D vitamin témával.
Erről mi a véleményed? Hogy tudunk védeni, de közben gyűjteni is D-vitamint? Van valami praktikád?
Előre s köszi a válaszod.
Szép napot
Andi

zsu044 2018.06.10. 22:59:17

@Andrea Berkes: Szia Andi!
Örülök, hogy hasznosnak találtad a posztokat, ez a célom! :)
Nagyon jó és ésszerű a kérdés, amit felvetettél, és jól informált vagy D-vit ügyben. Én úgy küszöbölöm ki ezt a problémát, hogy az arcomon (+nyak-dekoltázs) nagyon komolyan veszem a fényvédelmet, reggel a fogmosás után az első dolgom, hogy a rutint követve felvigyem a fizikai fényvédőmet, télen-nyáron minden nap. Ha napon tartózkodok, + szalmakalap, napszemüveg, gyakorlatilag alig látszik valami az arcomból! :D Simán használok nyáron is hámlasztót és retinolt, de ezeket tényleg csak annak ajánlom, aki tényleg betartja a szigorú fényvédelmet, különben több kár származhat belőle, mint haszon. A testemet viszont fokozatosan a naphoz szoktatom max. 15-ös fizikai fényvédővel, és ha már van egy alap színem, a napozás szabályait betartva viszonylag sokat tartózkodok napon (napi 1-3 órát, de csakis reggel/de. vagy késő du.) fényvédő nélkül. Ilyenkor ált. valami természetes fényvédelemmel rendelkező olajjal kenem be magam, pl. kókuszolaj, kakaóvaj, stb., ezek nem blokkolják a D-vit szintézist. Nem tudom, ezt a posztot olvastad-e, ebben egy kicsit bővebben írtam a fizikai fényvédelemről:

beautyheaven.blog.hu/2017/05/25/kicsit_bovebben_a_termeszetes_fenyvedelemrol_magister_products_kakaovajas_naptej

Remélem mindent megválaszoltam, ha van még kérdésed, írj nyugodtan! :)
Szép estét!
Zsú

Andrea Berkes 2018.06.13. 21:44:58

Szia Zsú!
Nagyon szépen köszönöm a választ. Megfogadom tanácsodat és én is hasonlóképpen fogok tenni.
Kutyasétáltatás és futáskor éri a testemet a nap, az arcomat meg védem.
Még egy kérdés. Így viszont fehérebb lesz az arcod (gondolom). Ezt sötétebb alapozóval kompenzálod, vagy úgy hagyod.
Nekem normál állapotban is világosabb az arcomon a bőr, nem is kell ehhez nyaralni menni. Sőt nyaralás után is nagyon hamar visszakopik, azaz szinte soha nem egyezik a bőröm árnyalat az arcoméval. Elég vicces alapozót vásárolnom.:-)
Köszi és szép napot.
Andi

zsu044 2018.06.17. 14:26:08

@Andrea Berkes: Nálam ugyanez a helyzet, mármint hogy alapban is fehérebb a bőr az arcomon / nyakamon, mint a testemen. Télen simán az arcbőrömhöz illő árnyalatot választok, de nyáron azért valamennyit muszáj kompenzálnom rajta, mert pl. idén is eljött az a pont, hogy a testem már elég szép barna (hozzám képest), az arcom ugyebár fehér, a téli BB krémemmel is, és így már nagyon elüt az arcom színe a testemétől.. Ilyenkor egy árnyalattal sötétebb BB krémre váltok, vagy pedig a pirosító helyett bronzosítóval dobom fel a téli BB krémet. Viszont ha visszanézem a régi fotóimat, amiken fényvédő nélkül süttettem az arcomat, és a jelenlegi állapotot, hát mit mondjak, minden macera, minden arcápolásra fordított perc, minden tubus fényvédő megérte.. Épp ebből okulva a testemet is csak nagyon "okosan" napoztatom, viszont a D-vit kell!! Kellemes hétvégét, és sok sikert Neked a megfelelő termékek kiválasztásához! :) Zsú

Andrea Berkes 2018.06.18. 12:34:32

Szia Zsú,
bocs, hogy ennyire "kihasznállak", de lenne még egy "silly" kérdésem. :-)
Mivel új vagyok a hámlasztás és retinolozás terén, ezért kicsit bizonytalan vagyok abban, hogy amennyiben több napi se nem hámlasztok, se nem használok retinolt, akkor is ennyire komolyan kell magam napvédővel kenegetni csak egy normális munkás hétköznapon amikor nagyrészt ülök egy irodában és a kocsi és a munkahely, meg kocsi és bolt, aztán otthon között vagyok csak kint a napon.
Konkrétan arra gondolok, hogy retinol illetve hámlasztó használat után mennyi ideig kell napvédőzni, Csak másnap, vagy egy bizonyos időn keresztül (pl. 3 nap), avagy ha már egyszer retinoloztam vagy hámlasztottam onnantól kezdve folyamatosan napvédöznöm kell még ha csak a kert végébe megyek is ki.
Ez azért nagy kérdés nekem, mert 1 héten 2-szer 3-szor futok és bekenve nem annyira komfortos, főleg ebben a melegben.
Bocs, ha túl sokat kérdezek. De lehet inkább átteszem őszre-télre ezt a rutint és marad a normál napvédelem, mint eddig.
Előre is köszi a válaszod

zsu044 2018.06.20. 08:57:15

@Andrea Berkes: Ne viccelj, ez nem "kihasználás", csak nyugodtan kérdezz! :) Retinol és hámlasztók használata mellett komolyan kell venni a fényvédelmet! Láttam már olyan retinol v. hámlasztó készítményt, amire rá volt írva, h használata után 1 hétig kerülje a napozást, és nem általánosítanék így, ill. nem határoznék meg időtartamot, szerintem ez nem egy korrekt "használati utasítás". Én azt tanácsolom, ha macerás szigorúan betartani a mindennapos fényvédelmet reggeltől-estig, akkor inkább ne a nyári időszakot válaszd ezekre a kezelésekre, mellesleg a bőröd mindenképp meghálálja a folyamatos fényvédőzést, akkor is, ha nem használod a fent említett formulákat! ;) Vigyázz a bőrödre! :)

Andrea Berkes 2019.03.31. 20:44:40

Szia Zsu!

A tavalyi hasznos tanácsaidon felbuzdulva, meg, hogy tavasz lévén beköszöntött újra a sok napsütéses lenne még egy kérdésem.
Láttam a blogodon, hogy fotós vagy. És pont ezzel kapcsolatban lenne kérdésem.
Tavaly nyáron nyaraláskor nagyon ügyeltem, hogy mindig legyen fényvédő az arcomon és persze én is inkább a fizikaiakat részesítettem előnyben. Viszont a képeken, amiket készítettünk a nyaraláskor elég furcsán néz ki a fejem.
Nem vagyok egy selfie királynő, de nyaraláskor, kiránduláskor szoktunk fényképezni.
Mit javasolsz? Kenjek a fényvédőre még valamit?
Előre is köszi válaszodat.
Szép verőfényes, kertészkedős, kirándulós hétvégét.
Andi

zsu044 2019.04.07. 22:57:41

@Andrea Berkes: Szia Andi! :)
A fizikai fényvédő tud lenni nagyon "látható" a bőrön, milyen márkáét használod? Amiket ebben a bejegyzésben ajánlottam, azok nem hagynak réteget, de hamarosan készítek egy friss blogbejegyzést is, minden évben kötelező a fényvédős poszt! :)) Most épp a Mádara színezett SPF30-as fényvédőjére vagyok rákattanva, nagyon szép a végeredmény a bőrön, és persze az összetétele is gyönyörű! Lesz amúgy rá Glamour kupon, mármint a Mülleres -20%-os.
Ha pedig maradsz a mostanidnál, próbáld korrigálni mondjuk egy laza BB krémmel..
süti beállítások módosítása