Sokáig gondolkoztam, hogy bevállaljam-e ezt a cikket, de végül azért döntöttem a megírása mellett, mert a szemhéjplasztikám előtt én is örültem volna egy ilyen blogbejegyzésnek, ha elolvashattam volna valaki személyes tapasztalatát, és nem csak az orvosi szempontból megfogalmazott -szinte már sablon- szöveget kellett volna olvasnom minden egyes oldalon, amit megnyitottam ebben a témakörben.

Régóta játszadoztam már a szemhéjplasztika gondolatával, egészen pontosan 27 éves koromban merült fel először bennem, hogy nem tetszik, amit a tükörben látok. Egy alapjaiban rossz genetikára én még rátettem egy lapáttal az életvitelemmel is, bár nem tudom, konkrétan a szemhéj bőrének korai megereszkedésére van-e hatással az életmód, de nyilván, ha maga a bőr állapotára igen. A szemhéj bőrének megereszkedésében a genetikán kívül az életkor a másik tényező, a kor előrehaladtával egyre rosszabb lesz a helyzet. Persze vannak olyan szerencsés egyének, akik még 60 éves korukban is szép szemhéjjal büszkélkedhetnek, nem törvényszerű, hogy mindenkinek ilyen problémával kelljen szembesülnie. Én végülis még viszonylag "korai stádiumban" rászántam magam a műtétre, esztétikailag (számomra) már nagyon zavaró volt, de funkcionálisan még nem okozott gondot. A szemhéjamat évek óta nem tudtam már sminkelni, a tusvonal még negyed órás száradás és fixálás után is azonnal feltapadt, és értelme sem lett volna festeni, hiszen a szemhéjra lógó bőrtől úgysem látszott volna. Fotós és blogger létemre nem volt annyi eszem, hogy készítsek egy képet közvetlenül a műtét előtti állapotról, gondoltam, majd keresek a régi képek között, de rá kellett jönnöm, hogy az utóbbi években már soha nem csináltam magamról pontosan szemből készült képeket, és jellemzően mindig lefele nézek a képeken a szemhéjam ellensúlyozása miatt. Ezeken a képeken látszik a megereszkedés mértéke, ami reggelente, illetve amikor fáradt voltam, sokkal-sokkal hangsúlyosabb volt. A bal oldalon elérte a szempillasort, a jobb oldali jobb állapotban volt. Az első kép 5 évvel ezelőtti, a második másfél éve készült.

Mivel sok szakemberrel fáztam már rá, legyen az smink- vagy testtetoválás, vagy akár lágyéksérv műtét, a szemhéjplasztika előtt körültekintőbb voltam, mint általában, és hosszas kutatómunka után Dr. Pavlovics Gábor mellett döntöttem. Mind szakmailag, mind emberileg rendkívüli embert ismertem meg személyében. A műtétre a Da Vinci Magánklinikán került sor. A klinika nekem nagyon tetszik, cseppet sem kórházi feeling, inkább olyan érzést kelt az emberben, mintha kikapcsolódni érkezett volna egy menő szállodába. Na jó, a műtét napján már nem ekkora nyugalommal érkeztem, de mindenképp megnyugtató és csodálatos a környezet, és a személyzet is nagyon kedves.

A műtét napja:

14:30-ra voltam előjegyezve a műtétre, aznap csak reggelit fogyaszthattam, ebédet már nem. Nem is hiszem, hogy tudtam volna, én rettentően izgulós vagyok. Fél órával a műtéti időpont előtt érkeztem, az adminisztráció után rövid ideig kellet csak várakoznom, és jöttek is értem. Az öltözőben át kellett öltöznöm egy csodaszép kék műtősszerkóba, amit nem tudtam eldönteni, hogy elöl vagy hátul kell-e megkötni, úgyhogy még a műtőben is öltözködtem egyet, és megfordítottam magamon. A nővér Xanax-szal "kínált", amit elutasítottam, nem bírom, ha le vagyok szedálva, és különben is Pavlovics Doktor úr jelenléte abszolút megnyugtató. Fertőtlenítős arcmosás után a Doktor úr bejelölte a kivágásra ítélt bőrfelesleget, majd megvitattuk, milyen zene szóljon a műtét alatt. Abba mellett döntöttem, ami tök jól jött, a műtét alatt végig a zenére koncentráltam, magamban énekeltem, ez mégjobban megnyugtatott. Lefeküdtem az asztalra, az egész fejemet bebugyolálták a szemem kivételével, és jött is a szuri a szemhéjamba. Nagyjából ez volt az egyetlen kellemetlen az egész műtét alatt. Extragyorsan hatott, kb. 2 perces várakozás után bele is vágott a Doktor úr. Szó szerint. Innentől kezdve csak a hangok alapján próbáltam kikövetkeztetni, mikor mi történt, de inkább a zenébe temettem gondolataimat. Semmilyen fájdalmat nem éreztem, egyszer-kétszer volt valami kellemetlen érzés, de ezen kívül semmit nem éreztem. Az egész procedúra öltözéssel-mindennel együtt kb. 45-50 perc volt. Ragasztócsíkokat kaptam a szemhéjamra, akkor még nem tudtam, hogy ez lesz a legkellemetlenebb az egész műtétben. Átöltöztem, majd egy nővér felkísért a férjemhez, és indulhattunk is haza. Útközben megálltunk szemcseppet venni, erre szükség lehet, mert a varratszedésig előfordulhat, hogy nem záródik teljes mértékben a szemhéj, és időnként tanácsos benedvesíteni a szemet. A most következő fotók nyilvánvalóan életem képei, de sebaj.. így nézett ki a szemem a műtét után egy órával:

Amikor elmúlt a műtéti érzéstelenítés hatása, na akkor bizony lüktetve sajgott az egész szemhéjam, de ez egy friss műtéti seb esetében teljesen normál. Én nem vettem be fájdalomcsillapítót, csak végszükség esetén nyúlok gyógyszerhez. Elvonultam a hálószobába, besötétítettem, beraktam a kedvenc sorozatomat, és száraz (!!!) jéggel hűtöttem a sajgó területet. Az ágyban ülve vártam, hogy jobb legyen. Hihetetlen, de másfél óra múlva úgy múlt el a fájdalom, mintha nem is lett volna. Felöltöztem, és óriási napszemüveget húzva lementem sétálni a kutyával, majd vacsoráztam egyet. Ennyi volt a műtét napja! :)

A műtét utáni napok:

A műtét utáni napokban fájdalom már egyáltalán nem volt. Ami a legkellemetlenebb volt a dologban, az az, hogy a ragasztócsíkoknak köszönhetően nem igazán tudtam pislogni, a varratszedés előtti napokban pedig már nagyon viszketett a szemhéjam. Ezen kívül csak az volt kellemetlen a dologban, hogy bár 1 hétre bekuckóztam a lakásba, a kutyasétáltatásokat nem úsztam meg, és furán bámultak a szomszédok, mert óriás napszemüvegben közlekedtem a folyosón és a liftben, ha meg nem vettem fel... na arról ne is beszéljünk! :)) Szóval ilyen külsővel 7-10 nap szobafogság, de abszolút megéri! A harmadik naptól már alakult a monokli is:

A gyógyulás folyamata:

A 7. napon mentem varratszedésre, óriási megkönnyebbülés a ragasztócsíkok eltávolítása.. Közvetlenül a varratszedés után még eléggé "gyűrött" és megviselt a szemhéj körüli bőr, de már látszik a lényeg:

Műtét után 3 héttel:

Műtét után 2 hónappal:

Műtét után 4 hónappal már csak egy hajszálvékony, halvány heg látható:

Jelentős a különbség:

Hegkezelés:

Egy darabig LRP Cicaplast-tal kentem a szemhéjam, de rájöttem, hogy maga a heg gyönyörűen gyógyul, a Cicaplastban pedig nincs túl sok hatóanyag, így kb. 5 nappal a varratszedést követően visszaálltam a hagyományos bőrápoláshoz a szemhéjam területén is. (The Ordinary szérumok + Clinique Repairwear szemkörnyékápoló). Sminkelni természetesen 1 hónapig nem sminkeltem, nem hiszem, hogy sminklemosással kellene nyúzni a bőrt a műtét után. Amit leginkább kiemelnék, ami a leges-legfontosabb, az az, hogy óvjuk a heget a napsugárzástól. Én biztosra mentem, Clinique Even Better SPF45 vagy Clinique City Block nélkül nem léptem utcára, és emellett szinte egész nyáron szalma napellenző és napszemüveg volt rajtam. Nem is volt gond a heg gyógyulásával, pedig nyár közepén volt a műtétem.

Szóval, ha nem is ebédidős kezelés egy szemhéjplasztika, de 1 heti pihenővel megoldható beavatkozás, ami helyi érzéstelenítésben végezve egyáltalán nem megterhelő a szervezet számára. A végeredményt pedig egyszerűen imádom! 

A blog Facebook oldalát itt tudod követni.

Fotók: