Beauty Heaven

Magister maszkok

2017. március 29. - zsu044

A Magister Products mostanában nagyon belehúzott, és egymás után dobja piacra újdonságait. Nemrég két arcmaszk is felkerült termékpalettájukra, annyit már most elárulok, hogy fantasztikusak! Március 31-ig még bevezető áron juthattok hozzá a webshopban, de lássuk, miről is van szó!

_mg_6187.jpg

A két maszk két különböző bőrtípusra lett megalkotva, mint nevéből is kiderül, az egyik egy öregedésgátló maszk, fakó, kezdeti ráncokkal küzdő, vagy már öregedő bőr ápolására, (illetve ha mindezek ellen még időben lépni szeretnél) míg a másik egy mélytisztító maszk normál, vagy zsíros bőrre. Nálam mindkettőnek van helye, és már az összetevők láttán tudtam, hogy nem tudnék választani, mindkettő KELL! :) Mert a szemem és a szám körüli bőr már nagyon is kívánja az extra táplálást, míg az orrom és az állam alaposabb tisztítást kíván, mint a naponta rutinszerűen véghezvitt arctisztításom. És erre jó a mostanában oly trendi multimasking trükk, vagyis hogy egyszerre kettő (vagy akár több) maszkot alkalmazol az arcodon attól függően, melyik terület mit kíván! :) Én a hagyományos verzióban is teszteltem a maszkokat, és a multimasking szerint is. 

_mg_6194.jpg

AHA mélytisztító arcmaszk zöldagyaggal

Összetevők: tisztított víz, zöld agyag, AHA-savak növényi kivonatokból, uborkamag olaj, olliva emulgens, bio sheavaj, bio kókuszolaj, eritritol, cetil-alkohol, allantoin,  bio makadámia olaj, rizsolaj, allantoin, uborka kivonat (bio), kajeput illóolaj, klorofill, benzil-alkohol,  dehidro-ecetsav, limonene*, linalool*

* Az illóolaj természetes komponense

Az összetevők elemzésébe most sem megyek bele, hiszen mint már a Magistertől megszokhattuk, a webáruházban részletes leírást találtok minden terméküknél,  így pontosan megtudhatod, melyik termék mire jó, milyen összetevők alkotják, és azok mire hatnak, és ezek alapján könnyedén tudsz dönteni arról, melyik a megfelelő termék számodra. 

Amint megláttam az összetevőlistát, és hogy 5% AHA savat tartalmaz ez a maszk, tudtam, hogy ez az én maszkom. Vannak ugyanis kulcsösszetevők, amik rendkívül jótékony hatással vannak a bőrömre, ilyen az AHA is. Bámulatos, amit a bőrömmel művel, azonnal reagál rá, életteli, üde és sima lesz tőle, az apróbb ráncok kisimulnak, és az egész bőrkép egyenletesebb, fiatalosabb. Ha mindenáron dönteni kellene a két maszk között, az én szívem ehhez húz, ezzel a maszkkal még multimaskingolásra sincs szükségem, totálisan imádom. Annak ellenére, hogy az agyam hajlamos azt gondolni, ha egy maszk agyagos, az szárít, és húz, és feszül, ez egy krémesen lágy maszk, nagyon kellemes még a száradás alatt is, egyáltalán nem húzza a bőrt, sőt, érezhetően ápol. Használata után üde és kisimult a bőröm, sőt, szinte kicsattanóan feszes, és az orromon a pórusok...... bámulatosan kitisztítja, és nem csak 1 napra! Nagyon sok maszkkal jártam már úgy, hogy az alkalmazás után közvetlenül úgy néz ki, hogy húú de jól hatott, de másnapra szépen kezdenek ugyanúgy láthatóvá válni az undok kis feketeségek.. Ezzel a maszkkal heti 1 használattal is bámulatos változást lehet elérni! Najóóó, befejezem az ömlengést, azt hiszem nyilvánvaló, hogy mégis ez a kedvencem... ♥

Öregedésgátló arcmaszk vulkanikus agyaggal

Összetevők: tisztított víz, vulkanikus agyag, olliva emulgens, bio sheavaj, bio kókuszolaj, méhpempő por (bio), hibiszkusz virárg por (bio), acerola gyümölcspor, maltodextrin, eritritol, cetil-alkohol, allantoin,  bio makadámia olaj, rizsolaj, parfüm (természetes), pálmarózsa illóolaj (bio), benzil-alkohol,  dehidro-ecetsav, limonene*, linalool*, citral*, farnesol*, geraniol* 

* Az illóolaj természetes komponense 

Összetevőelemzésre ugyanaz vonatkozik, mint az előbb, a Magisteres csajok ezt már perfekt módon véghezvitték, katt a webáruházba! :)

Annak ellenére, hogy az előző maszk ismertetésének végére úgy voltam vele, hogy mégis az a kedvenc, most már megint nem tudnék dönteni! :D A bőrtípusom alapján, és a maszk leírása alapján inkább ezt választanám. Merthogy a bőröm mostanában szárazabb, vitaminhiányos, törékeny, sérülékeny, és ez a maszk pontosan ezekre a panaszokra gyógyír! Valószínű a másik maszkért való rajongásom az AHÁnak köszönhető, mert arra mindig azonnali ragyogással, kisimulással reagál a bőröm. Valószínű ennek a maszknak kicsit több idő kell, itt inkább a rendszeres használaton van a hangsúly, míg a másik maszk események előtt is tökéletes, ha üde, fiatalos, és kisimult bőrrel szeretnénk megjelenni valahol. Az AHA amolyan SOS maszk, azonnali hatással. Ez pedig egy tápláló, feltöltő maszk, mely hétről-hétre gondoskodik bőröd maximális ápolásáról, vitaminokkal, antioxidánsokkal, növényi olajokkal. Egy megfontolt, profin összerakott rutinban mindkettőnek van helye, akár váltogatva, akár multimaskingolva, de mindkét maszk maga a tökély! 

Ne feledjétek, még a hónap végéig bevezető áron 2.090 Ft-ért vásárolhatjátok meg, de a normál ára is rendkívül kedvező, 2.590 Ft lesz.

Névtelen_1.png

A blog Facebook oldalát itt tudod követni.

find-us-on-facebook-logos-1024x245.jpg

Fotók:
logo_lila.pnginstagram-logo.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beautyheaven.blog.hu/api/trackback/id/tr1012386155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása