Beauty Heaven

Inecto Naturals argános hajápolási termékcsalád teszt + kampány az Állatkert lakóinak szórakozásáért :)

2016. október 15. - zsu044

Húú.. ilyen hosszú címet még soha nem adtam egy bejegyzésemnek sem! :) De szerettem volna rögtön az elején felkelteni a figyelmet: ez most nem csak egy termékteszt, hanem felhívás is egy jó ügy érdekében. Úgy egy hónapja keresett meg az Inecto Naturals termékmenedzsere, hogy lehetőségem lenne termékeiket tesztelni, és kampányukat népszerűsíteni. Mivel szívemen viselem minden állat sorsát, örömmel fogadtam a felkérést. Az Inectonak nem ez az első, hogy kampányt indít az állatokért: nyár eleji akciójukkal 340.350 Forint adományban részesült általuk a Noé Állatotthon! ♥ Jelenlegi, 2 hónapos kampányuk keretében pedig együttműködve az Alapítvány a Budapesti Állatkertért civil szervezettel gyűjtést kezdeményez az Állatkert környezetgazdagítására, hiszen az állatoknak is kell a társaság, a szórakozás, hogy lekössék a figyelmüket valamivel, szórakoztassák magukat. Az állatkertben élő állatok számára pedig ez az állítás különösen igaz.094_2.jpg

A KAMPÁNY RÉSZLETEI:

Mindenki, aki 2016. október 1. és november 30. között legalább 2 db Inecto Naturals terméket vásárol bármelyik magyarországi dm, Rossmann, Tesco, Auchan üzletben (vagy rendel a www.takemeshop.hu webshopból) és regisztrál nevével, e-mail címével és a vásárlást igazoló nyugta AP kódjával a www.inecto.hu/nyeremenyjatek oldalon, automatikusan 150 Ft-tal támogatja ezt a nemes ügyet, ráadásul értékes nyeremények várnak rá!

FŐDÍJ: egy 8 hüvelykes Lenovo Yoga Tab 3

TOVÁBBI NYEREMÉNYEK:

  • 3 nap/2 éjszaka a festői Hotel Vécsecity**** kastélyszállóban 2 személy részére
  • Remington PROluxe hajsimító intelligens OPTIheat technológiával
  • 10 db két főre szóló belépő a Budapesti Állatkertbe
  • 5 db 10 000 Ft értékű Inecto Naturals szépségápolási csomag

Segíts, hogy segíthessünk, dobjuk fel együtt közösen a Budapesti Állatkert lakóinak (amúgy sem rossz) kedvét!

A promócióval kapcsolatosan további információ a www.inecto.hu/nyeremenyjatek oldalon található.

Az Inecto Naturals vegán és állatkísérlet-mentes haj, -és testápolási termékei elérhetőek a dm, Rossmann, Auchan és Tesco üzletekben és a TakemeShop.hu webáruházban.

inecto_allatkert_02.jpg

TERMÉKTESZTEK:

Imádom a kókuszillatot, mégis az argános hajápoló termékcsaládot választottam tesztalanynak, mivel extra fényt ígér. Épp egy hajregeneráló kúrába kezdtem, a nyári szoros-kontyos hajviseletem nem tett a legjobbat a hajkoronámnak. Eddig 5 alkalommal használtam a termékeket, de azt kell mondanom, ha ez a hatás a továbbiakban is így marad, akkor én nem váltok többet más hajápolási termékekre..

Az utóbbi hónapokban (években) egyre nagyobb nyűgöt jelentett már a megfelelő sampon / balzsam felkutatása. Rengeteg natúr sampont végigpróbáltam, de a hajam egyre rosszabbul nézett ki. A töve gyorsan zsírosodik, a vége száraz, töredezésre hajlamos. Bár anno elköteleztem magam az SLS- és szilikon-mentes hajápolás mellett, sajnos 3 évi keresgélés után sem találtam meg a hajam számára megfelelő tisztító- és ápolószereket ebben a kategóriában. Most, 5 Inecto termékekkel kivitelezett hajmosás után olyan állagú, fényű, tapintású a hajam, amilyen már jó ideje nem volt..

SAMPON: 90%-ban természetes összetevők alkotják, és organikus argánolajat tartalmaz. Én minden esetben vízzel higítva viszem fel a sampont a hajamra, sokkal könnyebben oszlatható így, és nem a tömény samponnal találkozik a hajam / fejbőröm. Annak ellenére, hogy zsírosodásra hajlamos a hajam, ezzel a samponnal bőven elég az egyszeri átmosás is. Már a sampon használata közben érzem, hogy sokkal lágyabb a hajam, és nem olyan gubancos, mint amilyen mosások alkalmával lenni szokott, de azért nem próbálnám ki a balzsam elhagyását.. :) Az illata nekem kicsit tömény, de bőven kárpótol a hatása!089_1.jpg

KONDICIONÁLÓ: viszonylag sűrű, fehéres-szilikonos balzsam. Egyelőre mindig többet nyomok a tenyerembe, mint amennyi valóban szükséges lenne belőle, nagyon takarékos darab. A hajam felétől viszem fel a végekre, és már a balzsam eloszlatása közben az ujjaimmal átfésülöm a hajam. Kellemes állagú, azonnal puhává és könnyen fésülhetővé varázsolja a hajat. Az egyetlen aprócska észrevételem (bénázásom) vele kapcsolatban: a "conditioner" felirat alatt ott virít az "aprés-sampooing" (sampon után) felirat, minek következtében ha hirtelen ránézek, az agyam csak a "sampooing" feliratot veszi a dologból, így már 3x nyomtam ki ezt a sampon helyett..

HAJOLAJ: borsónyi, vagy talán egy kicsit kevesebb mennyiséget szoktam eloszlatni a hajvégeken. (a balzsam és a hajolaj esetében is szigorúan a hajvégekre koncentráljunk, a hajtő / fejbőr közelébe nem való a szilikon!) Tekintve, hogy 100 ml-es a flakon, szerintem ez száz évig elegendő mennyiség lesz! :)) Extra takarékos darab, tényleg csak egy csepp kell belőle, és máris fényesebb, könnyebben fésülhető, ápolt hajvégekkel ajándékoz meg minket. 100_1.jpg

A három termék együttes használatának köszönhetően sokkal(!) szebb lett a hajam, sikerült fixen beállni heti 2 hajmosásra, nincs az a ronda átmenet a hajamban, hogy a közepétől szárazabb, hanem egységesen fénylő és ápolt lett egészen a hajvégekig! (hú, ez anno egy reklámszlogen volt, nem?) Reggelre sincs az a szintű haj-elfekvés, hogy ketté vannak hajtva bizonyos tincsek, amin régen csak a szoros konty segített, most második, harmadik napon is ugyanolyan puha, finom tapintású és lágy esésű a hajam, mint hajmosás után. Én is, és a hajam is boldogok vagyunk! :) Nem gondoltam, hogy ezt a boldogságot ebben az árkategóriában fogom megtalálni, tekintve, hogy 9000 Ft-os balzsam is lapul a fürdőszobámban.. :(  A termékeket 1000-1400 Ft között találod meg a fent említett Inecto lelőhelyek valamelyikében! (és ennyi pénzért óóóriási mennyiséget kapsz!)

Névtelen_1.png

A blog Facebook oldalát itt tudod követni.

find-us-on-facebook-logos-1024x245.jpg

Fotók:
logo_lila.png

A bejegyzés trackback címe:

https://beautyheaven.blog.hu/api/trackback/id/tr4011808113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása