BB krém / színezett hidratáló kívánságlista

2015. január 19. - zsu044

Úgy másfél éve a saját kis BB krémem az Alverde 2in1 alapozójának (ami korántsem alapozó), és Paula színezett fényvédőjének keveréke. Bevált ez a kombó, szereti a bőröm is, de szeretnék már egy kicsit élénkebb, és barnább színt mindenféle + púder, és egyéb réteg nélkül. Elég nehéz eset vagyok e téren, mert sokrétű az elvárásom:

  • utálom az alapozókat, illetve a maszkszerű fedést, ami sok BB krémnél is előfordul. Azt szeretem, ha a termék szinte egybeeolvad a bőrömmel, és külső szemlélő számára nehezen eldönthető, hogy mitől is olyan szép az az arcbőr.
  • szép INCI-vel rendelkező terméket keresek
  • fontos a fényvédelem, amit régebben sajnos nem tartottam be. Mostanra iszom a levét, és próbálom korrigálni AHA hámlasztók, és minőségi kozmetikumok segítségével. Mennyivel egyszerűbb lett volna a prevenció..
  • fizikai fényvédelemmel rendelkezzen, kémiai szűrős termékeket nem kenek a bőrömre
  • és persze fontos a bőrömhöz passzoló színárnyalat

Régóta tanulmányozom már ezen pontok alapján a BB krémeket, ill. színezett hidratálókat. A listán szereplő termékek száma 4-re csökkent, de továbbra is nehéz a döntés! :)

Estée Lauder Daywear Plus Multi Protection Tinted Moisturizer SPF15

Megelőzi az öregedés jeleinek kialakulását. A színezék a felvitel során válik láthatóvá. Az egyenletes ragyogás minden bőrszín számára előnyös. Hatékony antioxidánsokkal véd a bőröregedés látható jelei ellen és megakadályozza kialakulásukat. Ára 17.000 Ft körül mozog.

Bár a márka BB krémjét már 10.000 Forintért magunkénak tudhatjuk, az INCI ötödik helyén csücsül a Benzophenone-3 névre hallgató kémiai fényvédő, ami 8-as EWG kockázattal bír!

Sajnos eddig egy parfümériában sem sikerült mintát szereznem, pedig 17.000 Ft nem kis befektetés egy nappali hidratálóba. Azért jó lenne tudni, hogy viselkedik a bőrömön, szeretik-e egymást.

estee_lauder-gesichtspflege-daywear_multi_protection_antioxidant_sheer_tint_release_moisturizer_spf15.jpg

Clinique Even Better Dark Spot Defense SPF45 Sheer Tint

Az Even Better Dark Spot Defense SPF 45 egy gyengéd, könnyű fényvédő, mely az UVA és UVB sugarak ellen hatékony napi védelmet nyújtva akadályozza meg a sötét foltok, elszíneződések kialakulását. Nem tartalmaz kémiai fényvédőt. Nem szárítja a bőrt, olajmentes, és minden bőrszín számára megfelelő. A formula könnyen siklik a bőrön és gyorsan felszívódik, hatására a bőr azonnal ragyogóbbnak látszik, kellemesebb érzetű, és megfelelően védett. A fényvédő nem kelt maszkszerű hatást és nem válik ragacsossá a bőrön. 8.000 Forint körül már hozzájuthatunk a 30 ml-es kiszereléshez.

Tetszik az INCI-je, és bíztató véleményeket olvastam róla. A fényvédelem is megfelelő, már csak a színárnyalat kérdéses számomra. Paula színezett fényvédőjét is a vélemények alapján vettem meg, (sajnos hónapokig nem volt kapható minta a magyar weben) az én arcbőrömön pedig hullaszínt produkál. (ezért is keverem az Alverde Color&Care-el, hogy legyen valami színe..)323-81004874-z2j801_m.jpgREN Satin Perfection BB Cream SPF15

Szilikonmentes BB krém, melynek színárnyalata alkalmazkodik a bőréhez. Alkalmazásával a bőr hibátlan, egyenletes árnyalatú és ragyogó lesz – egy lépésben. Tökéletes kinézetet kap: nem zsíros és bársonyos. Többfunkciós krém, mely elrejti a bőrhibákat, napvédelmet biztosít, és tele van antioxidánsokkal. Tonizál, feszesít és öregedésgátló hatással bír. Újgenerációs BB krém, a hagyományos BB krémek minden áldásos tulajdonságával és képességével, azonban kőolajszármazékok, parabének, szintetikus napvédelem, szintetikus színezékek és illat NÉLKÜL. 50 ml / 9.900 Ft

Ez mozgatja a legjobban a fantáziámat. Minőségi natúrkozmetikum, gyönyörű INCI, a KM-en maximális pontszám 8 vélemény alapján. Ami miatt még vacilálok, az ismét a próbalehetőség hiánya, de kétség kívül a lista legígéretesebb darabja.

s1522440-main-lhero.jpg

Paula's Choice RESIST Instant Smoothing Anti-Aging Foundation

És bár alapozó, azért felkerült a listára, mert imádom Paula termékeit, napról napra szépítik a bőrömet. 8 féle színárnyalatban kapható, három árnyalatából szándékozom mintát rendelni.

Bőröregedés gátló hatású alapozó, ami bársonyos, ragyogó finisű. Simítja a ráncokat, serkenti a kollagén termelését. Könnyed-közepes fedésű, és enyhe ragyogást ad a bőrnek. Illatmentes, nem irritáló formula. 30 ml / 7.000 Ft körül

91500-bh.jpg

Ti próbáltátok már valamelyik terméket? Szívesen venném, ha megosztanátok a tapasztalataitokat! :)

Névtelen_1.png

 

A blog Facebook oldalát itt tudod követni.

find-us-on-facebook-logos-1024x245.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beautyheaven.blog.hu/api/trackback/id/tr577087959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.