Beauty Heaven

Alverde | amit ajánlok a márkától, és amit nem

2015. január 13. - zsu044

Amikor 7 éve úgy alaposan belebonyolódtam a környezetvédelembe, áttértem az Alverde natúrkozmetikumokra. Németország három legkörnyezettudatosabb márkája közé választották be. Nem tartalmaznak szintetikus tartósítószereket, szintetikus illatanyagokat, színezékeket. A termékeken az ellenőrzött natúrkozmetikumok nemzetközi lógója, a NaTrue jel látható. A NaTrue egy nemzetközi standard, amely világszerte felismerhetővé teszi a tanúsítványt az egységes logón keresztül. A NaTrue tanúsítvány mellett a legtöbb termék a Vegan jelzést is magán hordozza, ami garanciát jelent arra, hogy a termékek semmilyen állati eredetű anyagot nem tartalmaznak. Általánosságban pedig minden Alverde termékre igaz, hogy állati kísérleteket mellőznek.

alverde_top_uj.jpg

Úgy nagyjából 3 évig szinte csak az Alverde termékeit használtam, ezen kívül csak és kizárólag egyéb natúrkozmetikumok kínálatából választottam. (pl. Dr Hauschka, Annamarie Börlind, stb..) Ma már nem vagyok ilyen fanatikus, mert rájöttem, hogy a bőrömnek nem biztos, hogy az a legjobb, ami natúr. Sőt. Lehet, hogy a natúr nem is annyira natúr. Mindenesetre 3 év alatt begyűjtöttem pár Alverde-élményt..

AMIT SZERETTEM, ÉS AJÁNLOK:

Color & Care 2in1 alapozó: már írtam róla itt. Utálom az alapozókat, de ennek a terméknek a nevén kívül semmi köze az alapozókhoz. Inkább egy színezett hidratáló. Jó ideje a nappali rutinom alapdarabja, Paula színezett fényvédőjével keverve használom, ez az én saját BB krémem! :)

2in1.jpg

Kézápoló olaj: ápoló növényi olajok keveréke, némi illatanyaggal. 3-4 cseppet szoktam eloszlatni a kézfejemen éjszakára, könnyen felszívódik, és puhává, ápolttá teszi a bőrt. Mellesleg imádom a pipettás üvegcséket! :)

alverde.png

Testvajak: nincs egy konkrét kedvenc, általában az összes kiadást meg szoktam venni. Egy idő után meg szoktam unni az illatát, vagyis inkább azt, hogy annyira egyen-illatú az összes, de mindig maradéktalanul elhasználom, mert az ápoló hatása viszont tökéletes, zsíros utóérzet nélkül. Illatra a limitált kiadások azért valamivel fantáziadúsabbak. Az ára viszont verhetetlen, 1000 Ft körül mozog, szemben mondjuk a TBS 4-5000 Ft-os testvajaival, amik semmivel sem tudnak többet, leszámítva a tartós illatot, ami meg ugyebár tuti, hogy nem természetes összetevőkből ered.

testvaj.png

Cellulit elleni olaj: szerencsére nincs igazán szükségem ilyen termékre, meg nem is igazán hiszek a "kenjük be ezzel-azzal, és elmúlik a cellulit" elméletben, (tessék jól kajálni és edzeni) ennek ellenére szeretem átmasszírozni a lábaimat, combomat lefekvés előtt az ágyban. A KM-en sokan panaszkodnak az illatára, én kimondottan szeretem, jó citrusos, az egész ágyneműm ettől illatozik! :) Szépek az összetevői, bár van benne alkohol és illatanyag.

70197_570166_1000x700.jpg

Szappanok: amíg nem készítettem szappanokat, addig ezt használtam. Olcsók, finom illatúak, és nem szárítanak úgy, mint egy SLS alapú tusfürdő.

szapp.png

Vadrózsás arcápoló olaj: nem szeretem a rózsás dolgokat semmilyen formában. De az INCI-t tanulmányozva rájöttem, hogy egy kicsit téves az elnevezése. Csipkebogyó olajat tartalmaz, három másik igen értékes olaj mellett, így megvettem. Jó választás volt! Finom illatú, ápol, kisimít. Csak úgy issza a bőröm! (pedig normál, nem száraz!) Ja, és ez is pipettás! :)

58047_458786_1000x700.jpg

Clear iszapos arclemosó tonik: bár a második helyen szerepel az alkohol, nekem bírta a bőröm. Nem szárított, nyáron kimondottan jó érzés volt használni. A kaolin pedig a harmadik helyen, és nem az INCI legvégén, tehát van is mi hasson. Az egyetlen furcsasága, hogy apró szemcsék maradnak a bőrön a használata után, de ezt én nem negatívumként kezeltem.

iszapos_1.png

 AMIT NEM SZERETTEM:

Samponok: én is beleestem az SLS mentes lázba, vagyis, hogy nem vagyok hajlandó SLS-t tartalmazó termékeket használni. Én nem a "rákkeltő" mivoltától rettegek, Paula Begoun sem véli veszélyesnek, bár elolvastam a vegyület biztonsági adatlapját, elég bizarr, hogy ugyanazzal mosunk hajat, amivel pl. hajópadlót, motorblokkokat tisztítanak. Nem hiszem, hogy a testünknek, hajunknak szüksége lenne ilyen fokú tisztító hatásra. De a legjobb bizonyíték a bőröm reakciója: régebben, amíg SLS-t tartalmazó tusfürdőket, samponokat használtam, minden zuhanyozás után jött a "megőrülök, olyan száraz a bőröm" érzés. Mióta váltottam a saját natúrszappanjaimra, ez elmúlt. Na de vissza az Alvere samponokhoz. Nem mondanám, hogy szép volt a hajam a használatuktól, de nem is volt olyan borzasztó. De miután megnéztem az összetevő listát, khmm.. Sodium Coco Sulfate. A szulfát elnevezés már eleve gyanús volt, de sokáig úgy voltam vele, csak kókusztenzid, ennyi. De aztán rákerestem erre az összetevőre is. Gyakorlatilag az SLS enyhébb változata. Ugyanaz a vegyület. Még a CAS számuk is ugyanaz. Ezek után imádom, amikor a natúrkozmetikumokra ráírják, hogy "SLS mentes", majd az INCI második helyén csücsül a Sodium Coco Sulfate.

Balzsamok: nekem nagyon gyengék, a vékonyszálú, gubancolódó hajamat kínszenvedés volt kibontani egy-egy mosás után.

Deo: eleve nem szeretem a roll-on deókat, csak stifteset használok. De az összetevőlista miatt ki kellett próbálnom (alumínium mentes, stb..). Még anno a körömvirágosat próbáltam, már nem gyártják. 1 próbahasználat után képtelen voltam mégegyszer magamra kenni. Egyrészt az a trutyis érzés, másrészt az illata. Már felkenés után 5 perccel sem voltam elájulva tőle, de edzeni mentem, és ráizzadtam.. alig bírtam kivárni az edzés utáni zuhanyt.. meg gondolom a körülöttem lévők is! :D

Testpermetek: elsőre finom illatúak, de hamar megunhatóak. Decemberben megvettem a limitált levendulásat is, mert a levendula a No1. Isteni finom levendula illatú, csak az a baj, hogy kb. 3 percig érezni. Szó szerint. És nem csak azért, mert megszokta az orrom, egy ismerőssel is végigszimatoltattam magam, akivel fél óra múlva találkoztam, és nyoma sem volt rajtam levendulaillatnak. :( Ez így, ebben a formában pénzkidobás.

Színezett hidratáló: látható réteget képez a bőrön, mintha alapozva lennél, de a fedése ennek ellenére nulla. (nem vártam fedést egy színezett hidratálótól, de azt sem, hogy réteget képezzen) Ápoló hatása szintén nulla, semmi extra cucc az összetevők között.  Ez maximum a tiniknek lehet jó, hogy mégse alapozóval kenjék a pofijukat.

Ásványi alapozó: alapból utálom az alapozókat, de gondoltam, mivel natúr, ásványi, meg minden, egy próbát megér. Nem jött be. Korábbi vélemény itt.

Ajakbalzsam: mániákus ajakbalzsam használó vagyok, és ami natúr, azt mindet kipróbálom. Olcsó, ellenben gyorsan fogy, mert túl puha. Számomra fantáziátlan, sokkal izgibb natúr ajakápolók is léteznek.

Ettől függetlenül biztos van, akinek bejönnek azok a termékek is, amik nekem nem váltak be az Alverdétől. Elég sok termékükhöz van teszter, érdemes próbálgatni.

Névtelen_1.png

 

A blog Facebook oldalát itt tudod követni.

find-us-on-facebook-logos-1024x245.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://beautyheaven.blog.hu/api/trackback/id/tr417062377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása